Finax Blog

Információk, amelyek segítik Önt a megfelelő befektetésnél

Miért szükséges a havi befektetés összegét rendszeresen emelni?

Hogyan növekszik vagyona, ha rendszeres befizetésének összegét növelni fogja az infláció, vagy épp a bér növekedésének összegével? A Finaxnál útmutatót talál arról, hogy miképp lehet a jövőben elkerülni a várható árnövekedésekből (inflációból) származó meglepetéseket.

Juraj Hrbatý | Személyes pénzügyek | 13. december 2019

A nosztalgiázásból nem lehet megélni

Emlékszik még azokra az időkre, amikor egy kifli 1 forint 30 fillér , vagy 1 liter tej 13 forint volt és egy havi bérleti díj pedig pár ezer forint körül mozgott? Már-már hihetetlennek tűnik, ugye?

Visszatekintve az 1989-es évre, amikor a havi átlagkereset 10.571 Ft volt, ezek a termékárak teljesen szokványosnak számítottak. Harminc év alatt azonban a fizetések és az árak is megemelkedtek. Mi, közgazdászok, az ilyen jellegű árnövekedést inflációnak hívjuk.

Ha hosszútávú megtakarítás mellett döntött, mint például a nyugdíjmegtakarítás, egy dolgot mindig észben kell tartania. Ha nyugdíjba vonul, nem azt fogja akarni, hogy nyugdíja olyan nagyságú legyen, amely a mai viszonyoknak felel meg,  hanem azt szeretné, hogy a 30-40 év múlva aktuális árakhoz viszonyítva legyen elégséges.

1989-ben az átlagos nyugdíj összege 4000 forint körül mozgott. Képzelje el, ha ma ilyen összegű nyugdíjból kellene megélnie. Valószínűleg aggódva keresné , hogy melyik híd alatt van még alvásra alkalmas hely, vagy hogy miből fog magának egyáltalán valami ételt venni.

Mit kell tennie ahhoz , hogy nyugdíját, vagy egyéb hosszútávú célját megóvja az infláció hatásaitól?

Alapvetően kétféleképpen lehet az infláció ellen küzdeni. Az első, kevésbé fájdalmas módszer, hogy évente legalább egy alkalommal, az infláció mértékének megfelelően, megemeli a havi befizetés összegét. A második módszer ugyan igényesebb, de gyümölcsözőbb is - rendszeresen nagyobb összegek befektetése már a kezdetektől fogva.

Rendszeres befizetés összegének növelése az inflációhoz mérten

A Finaxnál azt a nézetet valljuk, hogy a befektetés annál jobb, minél egyszerűbb és minél kevésbé terheli az ügyfelet. Ma úgy döntött, hogy fizetéséből pl. 30.000 Ft-ot félretesz a Finaxnál nyugdíjra. Valószínűleg ez az az összeg, amit a családi költségvetésből rendszeresen meg tud engedni magának.

Pénzügyi költségvetése azonban évről évre változik. Bevétele rendszeresen nő, attól függően, hogy munkáltatója milyen mértékben emeli fizetését. A nagyvállalatoknál ezt a bérek valorizálásának nevezik.

Azonban az árak is növekednek és éppen ezért, annak az összegnek is növekednie kell, amit félretesz. Nézzük meg, hogy mennyivel többet tud megtakarítani, ha rendszeres betétjének összegét az infláció mértékéhez , vagy keresetének növekedéséhez mérten növeli. Az ilyen jellegű növekedésnek nem kellene fájdalmasnak lennie.

Induljunk ki abból, hogy Ön, mint ügyfél, úgy döntött, havonta 30 000 Ft-ot fog befektetésre fordítani a Finaxnál. Az áremelkedés  hosszú távon tapasztalható éves átlaga az EU-ban 2% körüli. A fizetések  reálértéke az elmúlt 10 év adatai alapján éves 3,6%-kal emelkedett. Ez a táblázat bemutatja, hogyan kellene betétjeinek kinéznie a megtakarítási időszak alatt.

Látható, hogy ha rendszeresen növeli betétjét, a betétek összege elérheti az eredetileg tervezett betétek kétszeresét is. Mindemellett tíz év alatt 30.000 Ft-ról megemelni az összeget 36.000 Ft-ra vagy 40.000 Ft-ra csekély emelkedés. Így nézne ki a kumulatív betétek grafikonja.

Most azonban nézzük meg a legfontosabbat. Hogyan is mutatkozik meg a rendszeres befizetés megemelése számlája értékén. Ha úgy dönt, hogy betétjének összegét rendszeresen emeli, sokkal jobb nyugdíj vár önre, esetleg hamarabb elérheti az ön által kitűzött célt.

Például, ha úgy dönt, hogy a betét összegét az átlagos béremeléseknek megfelelően növeli, negyven év elteltével a megtakarított összeg akár a tervezett megtakarítás összegének dupláját is elérheti.


Ha az infláció elleni harcnak ezt a módszerét választja, csupán egy hátránnyal kell szembenéznie. Évente egyszer le kell ülnie, és ki kell számolnia, mennyivel is kell megemelni az állandó átutalási  megbízás összegét. Ahogy az általában lenni szokott, az emberek sok mindenről megfeledkeznek. Ezért a Finaxnál úgy döntöttünk, hogy évente egy alkalommal figyelmeztetjük, ne feledkezzen meg erről az emelésről.

Rendszeresen nagyobb összegek befektetése már a kezdetektől fogva

A modern világban (tekintsünk el a szocializmus és kapitalizmus közötti átmeneti időszakról) az infláció hatására 30 évente a dolgok értéke megkétszereződik. Ha például azt szeretné, hogy 30 év múlva a 30.000.000 Ft az akkori aktuális értékében legyen megtakarítása, arról kellene megkérdeznie algoritmusunkat, hogy mennyit kell félretennie ahhoz, hogy 30 év múlva vagyonának értéke elérje a 60.000.000 Ft-ot.

Megosztom önnel a rémísztő igazságot, egyszer annyit kell félretennie. Ez szörnyű, de igaz. Ez ellen semmit sem tehetünk. A nyugdíjmegtakarítások esetében azonban a Finax úgy állította be az algoritmusokat, hogy azok figyelembe vegyék az infláció mértékét is.

Ha kérdőívünkben megadja mennyi a jelenlegi bevétele, az algoritmus tanácsot ad önnek. Javaslatot ad arra, hogy mennyit kellene félretennie ahhoz, hogy a megtakarított pénzéből, a mostani bevétele 50%-nak, az infláció 20 éves időszakára kivetített értékével megemelt havi összeget, a nyugdíjas éveire biztosítani tudja.

Ez elsőre talán összetettnek tűnhet, ezért nézzük meg ezt számokkal is. Mai nettó keresete 300.000 Ft és a nyugdíjig még 30 évet kell dolgoznia. Ahhoz, hogy jelenlegi életszínvonalát nyugdíjas korában fenn tudja tartani, fontos, hogy nyugdíjas éveiben ugyanolyan bevétele legyen, mint mikor dolgozott.

Ha jól beállított nyugdíjkonstrukcióval rendelkezik, akkor számíthat arra, hogy az állami és magánnyugdíjpénztárból jelenlegi fizetésének 50%-át kapja meg. Ezért a maradék 50%-ot a Finaxon keresztül kell megtakarítania.

Abban az időszakban, amikor nyugdíjba vonul, az infláció hatásának köszönhetően az ön bevétele 600.000 Ft körül mozog majd és a várható egyéb nyugdíjforrásokból származó bevétele hozzávetőleg 300.000 Ft lesz. A Finax algoritmusa úgy lett beállítva, hogy abból 20 éven keresztül biztosítani tudja a fennmaradó 300.000 Ft-ot, ami még valorizálásra is kerül.

Következő példánk esetében a Finax algoritmusa szerint ajánlott havi befektetés összege 37.711 Ft:

Végezetül egy rövid összefoglalás 

Az infláció ellen folytatott küzdelem alapvető eszköze a befektetés. Ha ugyanis pénzét bankszámláján tartja , annak értéke évről évre csökken. Vannak azonban egyéb eszközök is, amik a harc hatásosabbá tételét szolgálják.

Ha rendszeres befektető, vagy van egy célkitűzése, szem előtt kell tartania azt is, milyen értéke lesz a pénzének akkor, ha véget ér a megtakarítási időszak. Növelje éves szinten rendszeres befektetése összegét a béremelkedésnek vagy éppen az inflációnak megfelelően. Számlája értéke gyorsabban fog növekedni anélkül, hogy lényeges terhet jelentene a családi költségvetésre nézve.

Juraj Hrbatý
Juraj Hrbatý
Chief Executive Officer
Kulcsszavak
Nem található kulcsszó
Cikk megosztása
| |

Legolvasottabb cikkek

Osztalékfizető részvények – megéri bele fektetni? | Finax.eu
11. július 2020

Osztalékfizető részvények – megéri beléjük fektetni?

Rengeteg magyar befektető keresi az osztalékfizető részvényeket. Tájunkon általában tökéletes, folyamatos hozamot kifizető befektetési eszköznek vélik. De tényleg így van ez? Elmagyarázzuk Önnek, miért nem ideális az osztalékfizető befektetés, miért nem kellene rajta gondolkodnia sem és miért vélhetőek jobbnak más befektetési formák.

Bővebben
Mi a befektetés és mit jelent befektetni? | Finax.eu
4. február 2020

Mi a befektetés és mit jelent befektetni?

Ha az ember nem jár utána autodidakta módon, nem tudhatja mit is kell pontosan elképzelni a befektetés alatt és hogyan is kell helyesen befektetni. A Finax készített egy alapvető áttekintést arról, hogy mi is az a befektetés és miért kellene, hogy minden ember életének elválaszthatatlan részét képezze.

Bővebben
Már nem kell gazdagnak lenni ahhoz, hogy vagyonát megfelelően gyarapíthassa | Finax.eu
8. október 2019

Már nem kell gazdagnak lennie ahhoz, hogy vagyonát megfelelően gyarapíthassa

A Finax nagyon vonzó és korrekt befektetési feltételeket kínál, amik egyformák mindenki számára. Olyan lehetőségeket hozunk Magyarországra, amikről eddig a kis befektetők csak álmodhattak.

Bővebben
5. november 2019

Pénzügyi függetlenség – hogyan menjünk fiatalon és gazdagon nyugdíjba

Míg Magyarországon viták folynak arról, hogy miképp tanítsuk meg az embereket spórolni és észszerűen befektetni, külföldön az elmúlt években épp az ellenkező tendencia került előtérbe. Egyre többen raknak félre és fektetik be jövedelmük nagy részét a pénzügyi függetlenség elérése érdekében. A szép dolgok mellett ugyanis pénzért vásárolhatsz valami sokkal értékesebbet is-szabadságot.

Bővebben
Örömmel tájékoztatjuk Önt!
Hívás tervezése
phone-icon